100 éves a füzesgyarmati Unitárius Templom

 

Településünkön a Széchenyi és az Ady utca sarkán szép kis fehér templom hívta fel magára a figyelmet szépen rendezett környezetével kertjében három emlékművel (a honfoglalás emlékére 1996-bar, az 1848/1849-es szabadságharc emlékére 1999-ben és az 1956-os forradalom emlékére 2001-ben állította az egyházközség). Július 27-én, vasárnap délelőtt 11 órakor, az immár hagyományossá vált alföldi unitárius búcsú keretében ün­nepelte unitárius vallásközösségünk a 100 éves évfordulót, felemelő rendezvényre híva és várva minden érdeklődőt. Az ünnepi istentiszteleten Rázmány Csaba, a magyarországi Unitárius Egyház, a világ unitáriusainak, az erdélyi után, a második püspöke prédikált, aki egy 22 éves fiatal egyetemistát is megkeresztelt. Egy hittanos konfirmációjának, vallástételének is szemtanúi lehettünk. Hegyesi Barbara e sorok írója előtt tett hitéről bizonyságot. Tódor Albert, az erdélyi, Arany János szülővárosának, Nagyszalontának polgármestere segédkezett egy emléktábla leleplezésében, amit a 100. évfordulóra avattunk. Versekkel, énekekkel idéztük meg a templomépítő elődünk em­lékét és a 100 év alatt hűséggel kitartó híveinket. Sok más egyházi és világi meghívottat vártunk e nagyszerű alkalomra.

Egy ilyen ünnepkor jó tudni, hogy mit is idéztünk meg, mert a történelem mindig kegyes tanító­mesterünk lehet. Az elmúlt év júliusa végén ünnepeltük az egyházközségünk megalakulásának 100. évfordulóját nagyszabású, nagy visszhangot kiváltó rendezvényen. Ez a 150 lélekkel megalakult közösség (egy papválasztási vita után szakadtak ki a református közösségből és fogadták el az unitárius hitelveket) a következő évben már fel is épített, egyelőre még tornya nélkül az unitárius Siont, istenházát. De hallgattuk a továbbiakban a falu (most városkánk) nagy szülöttének, Gálffy Kálmánnak (aki az erdélyi Korondról jött ide kántor-tanítónak és a közösség kulturális mindenese volt) a krónikás feljegyzését; „Mióta egyházközösségünk Füzesgyarmaton megalakult, azóta egy nádfödeles kis házikóban tartottuk istentiszteleteinket. A hívek szívében visszhangra találtak az unitárius hit egyszerű igéi. Lelkük teljesen meg volt nyugodva. De vágyódtak egy, az Isten dicsőségéhez méltó hajlék után. Nem azért, hogy szebb házban imádhassák az Urat, hanem, hogy az unitárius erények, a világosság, a szabadság és az egyszemélyű Isten tisztelete a nagy magyar Alföldön is állandó, az idő viharaival is dacolni tudó templom­ban hirdettessenek. A feljegyzésekből tudjuk, hogy az áttértek többsége a tehetős (egyik-másikuk több száz holdas gazda!) földbirtokosok közül kerültek ki. Ennek megfelelően is próbáltak választott egy­házuk gondjai-bajai mellé állani. Szólt újra a krónikás: „1903 tavaszán, mikor a mezők szárnyas dalo­sainak föl-fölcsendülő harmóniája az emberi kebelben újabb és vidámabb érzelmeket keltett, s az öreg föld is megvénült ruhája helyett újabbat öl­tött, akkor a természet műveinek gyönyörei tettre szólítatták híveinket is, hogy a mindenséget ily szép renddel fenntartó láthatatlan erőről, az Istenről emlékezzenek. Egyszerre a természet ilyetén meg­újhodásával, megújulásával fogtunk neki a szent munkának, a templomunk építésének 1903. június 24-én. Oh, mily szép volt nézni az Úr házának növe­kedését, mely napról-napra szebb, istenibb lett., míg végre 1903. november 5-re elkészülvén, egyházkö­zösségünk megbízottai átvettek. Tervezője Borsothy Géza magánmérnök úr szívességéből ké­szítette a tervet, sőt még az építkezés kezdetétől az épület átvételéig tartó felügyeletet is megígérte, mit nagy lelkének sugallata szerint teljesített is...

A templom felépítését ifi. Szrenkányi Pál mezőberényi építész vállalta és építette fel 4250 ko­ronáért... A templom építéséhez nagyon sokan já­rultak hozzá. Az áttértek közül 75 egyháztag nevét őrzi a krónika. Sajnos soknak utóda hűtlen lett az elődökhöz és nem gyakorolja vallását, sehova nem tartozik. Az unitáriusokon kívül 3 más vallású is se­gített, de unitáriusságunk is kivette részét az ada­kozásból az erdélyi Homoródalmástól Vargyasig és a külföldi, nyugati hittestvéreinkig. A felszentelés november 8-án volt.

Ferenc József nagynevű püspökünk így üzent erre az alkalomra: „Az Úr őrködjék templomotok felett. Valahányszor oda beléptek, találjon ott lel­ketek békét, nyugalmat és örömet... S a hitkülönb­ség, mely titeket külön templom építésére indított, soha ne szolgáljon akadályul a felebaráti, a testvé­ri szeretet gyakorlásában." Józan Miklós esperes, aki a felszentelést végezte, így fogalmazott: „Állj azért és világolj soká, örökké tiszta erkölcs őre, te kedves kis templom! Állj és világolj, mint világító­torony az élet zajló tengerének partján. Nyújts vi­gaszt és Jóreménységet még a hajótörötteknek is. Tündököljenek feletted tiszta fényben, mint őrző angyalaink, a hit és erkölcs vezér-csillagai.” 1911-ben épült a torony a templomhoz.

Önálló lelkésze lett a gyülekezetnek és elkészültek a harangok is. Átvészelt két világháborút a templom, de a kommunizmus évtizedei alatt vált olyan romossá, mintha háború pusztította volna. A jó gazda hívek elüldözése, az itt maradottak megfélemlítése miatt haldokolt a gyülekezet és templomát sem tudta megóvni az idő enyészetétől. E so­rok írójának a tavaly megjelent könyvecskéjében olvashattuk: „A templomot sűrű bozót vette körül, a lombtalan csupasz fáktól sem lehetett látni a fa­lakat. (Februárban érkezett ide a mostani lelkész­család!) Az elvadult orgona-, fagyal-, és akácbok­rok bekandikáltak az ablakon. A vakolat a tégláig le volt folyva a falakról, a bádogtető rozsdás és fakó. Az egész úgy nézett ki, mint egy háborús me­mentó."   Ebbó1 próbáltunk istenházát varázsolni. Éveken át javítgattuk, most is azt tesszük saját magunk erejéből, mert nem segít rajtunk a jó Iste­nen kívül más. Háborúban elesett hőseinknek már 1999-ben emléktáblát avattunk, amikor még itt voltak a hódító „felszabadítók";  s amikor apáink, fiaink, fiú­testvéreink még hivatalosan fasiszták voltak.

1993-ban a 90 éves évfordulóra is avattunk egy emléktáblát, aztán megerősödve hitünkben, magyar öntudatunkban, nagy ünnepségek keretében elkészítettük és felavattuk a templom mellett levő, már említett emlékműveket.

A templombelsőt is újítottuk, a padokat újra festettük. Nemzeti- és egyházzászlót avattunk. Emléktábla készült a lel­készek neveivel, megalakulásunk 100. évfordulójára és az első született unitárius hívünk emlékére. Ez az istenháza várta az emlékezőket ünnepelni július 27-én.

 

Balázsi László, lelkész

 

(megjelent az Unitárius Élet 2003. július-augusztusi számában is)